Ma este két internetes rádióadót szeretnék figyelmetekbe ajánlani. Mindkettő progresszív rockot játszik, és mindkettőt franciák szerkesztik, ezen én is meglepődtem annak idején, és ténylegesen kellemes csalódást jelentett a csigaevőkkel kapcsolatban. :D
A Stellar Attraction főleg 60-as, 70-es évekből való stúdió, koncert és bootleg felvételeket 'sugároz', de akkoriban virágzásukat élő együttesek későbbi felvételeit is adják. Már rögtön leírásukban is szerepel a King Crimson, YES, ELP, ezek után sejthető milyen jellegű a kínálatuk. Playlistjükön szerepelnek kevésbé ismert, ugyanakkor remek együttesek is, mint például a Camel, Caravan vagy éppen a Soft Machine. Az akkori hangzásvilágot azt hiszem nem kell bemutatni, a jazz, blues és a rock mindenféle crossover stílusa hallható benne, a szerkesztők pedig nem fogják vissza magukat, elég sűrűn nyúlnak a legelszállósabb prog zenék közé.
A Morow (akik nemes egyszerűséggel rögtön úgy hirdetik magukat, hogy the best progressive rock of yesterday and today) ugyanakkor inkább a 90-es és 2000-es évek metálosabb irányzataira fókuszál, a playlisten visszatérő vendégek például a Porcupine Tree, Pain of Salvation vagy a Dream Theater. Sokat játsszák frissen megjelent albumok trackjeit. Ha szerettek sodró lendületű, ugyanakkor dallamos zenét hallgatni, ahol a dalszövegeket sem feltétlen idomított majmok írják, akkor ez pont nektek való.
2007-11-30
Progcast
2007-11-26
UNKLE Live
Ezt most délután leltem, relatíve egész friss anyag. :)
2007-10-28 - UNKLE - Live @ Vegoose Festival, Las Vegas
Élő hangszeres előadásban főként a legutóbbi War Stories lemez legjobb trackjei, de régebbről is van néhány szám (pl In a State, Rabbit In Your Headlights). Energikus alter rockzene, kellemes kikapcsolódás.
Btw, ha jól rémlik, a War Stories kimaradt a legjobb idei lemezekkel foglalkozó cikkemből, nos, mea culpa ezerrel. A korong egész hallgatható lett, egyszerű, ám mégis fülbemászó dallamvilág, mélyen ülő vokálok, talán a ritmus része lett egy kicsit darálós (mellesleg megjegyzem a fenti koncertfelvételen épp a dobos, aki nagyon nagy melót végez, úgyhogy hallgatni serényen!), de ezzel együtt is egy hetest megérdemel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)